1.Fogom az ásót és pizsamámban sétálok a kert vége felé.Álmodtam.Igen,azt hogy már megint kibasztak velem.Hogy megint azt hozták ki az egészből hogy én lettem a a hibás,a vézna kis áldozat.Normális magyarázatot nem tudnak adni.Csak ítélkeznek felettem,mert az ő kezükben van a döntő jog.Komoran álltam a fekete bíróság előtt és ők fehér ruhámat összemocskolva dobtak a sárba.Megint.
2.Nem akarok gonosz lenni.Fölöslegesen veszekedni csak azért mert rossz napom van.Nem lenne értelme.De mos úgy belékötnék.Látom én hogy dominál,övé a vezető szerep.De bazdmeg,én meg nem szeretem ha írányítanak.
3.A könyvek a polcon fekszenek.A sok tudás és a betűk egymásnak bizonyítják létüket,egyre több közöset találnak egymásban,majd megbarátkoznak.A tömérdek súly egymásra hárul.És a legalsó szenved,a többit a hátán hordozva.Nem mozdulnak,csak rám várnak,de én túl önző vagyok.
4.Nem érdemes nyávogni,mégis üvöltve rohanok a falhoz és úgy ütöm ahogy csak birom,az ölkom belesajdul a fájdalomba.Eltöröm a poharakat széthajigálom a tányérokat és zokogva éneklem kedvenc dalom.A gitár húrjai mind elpattanak,a cukorkák szétszélednek,én pedig a komod fiókjáért nyúlok.
