A fiatal lány energikusan vágtatott át a koromsötét folyosókon, zöld szemében valamiféle megszálott láz égett.Az négyszöges lámpák fáradtan ébredeztek a késői órákban,sorban kapcsolódtak fel az újonc tiszteletére,sárga,pislákoló fényük különös hangulatot teremtett az egyszerű fehér térben.
Luca fején drapp, bojtos sapka, nyakában ehhez illő sál díszelgett,piros kabátját alig verdeste fekete haja,lépteinek zaja visszhangzott a kihalt épületben.Célirányosan a 319-es tanterem felé vette útját,elfordult a jobb oldali folyosón és határozottan lökte be a lengőajtót.Válltáskáját és a vaskos könyveket ledobta a tágas teremben álló bútordarabok egyikére,izgatottan sétált oda a legközelebbi asztalhoz, felkapcsolta a lámpát és munkának látott.Az ahavi munkák mind ott búslakodtak az asztalokon,körülöttük nagy kupi,megannyi ceruza és szén.A terem vége sötétségbe burkolódzott,kinnt ah hó szakadt,bennt az óra kattogott.Ő sok radírozás és maszatolás után még mindig nem látott maga előtt mást, csak halványan tekergő vonalakat,talán egy férfit ücsörögve.Nekidőlt a meredek asztalnak, és egy szenet kezébe fogva kezdett el kopogni a fán a másodpercmutatóval szövetkezve, minden ütésre úgy koncentrált, mintha az élete forgott volna kockán.Majd egyszer csak megállt, hirtelen hátradőlt, nagykeretes szemüvegét feltolta orrán és újra nekiesett.Az ajtókat megint csak kulcsra zárta,csak az elképzelt képre koncentrált,azt látta maga előtt akárhova nézett.Idővel mikor már az utolsó sercegések is abbamaradtak a grafitot a földre dobta, apja képmásával szembesült.Ahogy a hintaszékjében olvas,szája épp valamely szóra nyílik,arca gyűrött,szemhéja megereszkedett.Lenyúlt az apró ezközért és a lap bal alsó sarkába firkantotta névjegyét,majd táskájával a vállán sétált vissza még egy utolsó pillantásért.A lámpát lekapcsolta és már lépett volna ki az ajtón mikor meghallotta a régi hintaszék nyikorgását és apja hatalmas sóhaját.
(er.cím:életrekelt rajz)
