Ha találkoznék a szenvedélyel biztos hogy vérpiros,hosszú,mélykivágásos ruhát viselne,amit állandóan egy láthatatlan szél mozgat.A haja hosszú lenne és fekete,a száján vérvöröss rúzs és a lábát fekete magassarkú ékesítené.A látványa egyszerre lenne ilyesztő és csábító,az illata émelyítő egyben felejthetetlen.Biztos,hogy nő lenne.Mindent tudna rólam,még a legutolsó gondolatomat is, ilyen téren.A legvadabb álmaimat,hogy mire vágyom.Huhh...ijesztő.Én mereven állnék az utcán, a meleg nyári esőben mely áldozatává téve az ájszakát nem kímélne egykikünket sem.A titokzatos Érzés sétálgatna körülöttem,néha megérintene,magához húzna de én akkor is csak néznék rá.Nem tudnék megmozdulni,hisz ő akkora erőt képvisel,hogy nekem esélyem sincs.Ellenkezés nincs.Csak ember vagyok.Nála van mindenem.Még a lelkem is.Ismer.Akar engem.De miért?Hisz én nem vagyok senki.Nem akarom ezt.Le akar teperni!Suttog a fülembe.Beletúr a hajamba a kezemet az ajkára teszi.A teljes kétségbeesés határától már csak lépések választanak el.1,2,3 ne!Nem akarok előre haladni,mégis követem.
-Engedj el!-kiáltom,mint aki az életéért küzd!
Mosolyog és csak ennyit válaszol:
-Nem tehem.Hisz te hívtál.
A hangja bársonyos,nyugtató.Magabiztosan vár,megszorítja a kezem és megölel.Érzem a lehelletét a nyakamon a kezét a derekamon.És igaza van:Nem akarom,hogy elmenjen.Úgy vonzom őt,ahogy ő engem.És már csak arra eszmélek,hogy megint rá várok.Újra,újra és újra.
